Leszögezném a legelején, hogy az alábbi sorokat egy vén trotty gondolatai alapján szőttem az elektronok közé vélhetően az örökkévalóságnak. Nos ez én vagyok.
Azt előre el kell mondanom, hogy szeretek fikázni.
Mindezt teszem egy olyan ember szemszögéből, aki már nem akar fél kilométernél nagyobb távolságra eljutni a saját lábán. Minden gondolatom a kényelem és a henyélés körül forog és agyamban nem kicsi hely van még itt a zabálás gyönyöreinek. Az olyan gondolatok, mint a túrázás, tömegközlekedés szinte teljesen kizáródtak innen.
Az utazásom júniusban volt, ami annyiból fontos, hogy ilyenkor kezdenek az árak elszaladni. Az igazi kemény árak júliustól szeptember közepéig vannak. Tehát ha nem elég ütésálló az utazó hitelkártyája, vagy otthon nem tucatszám lógnak a kamrában a téliszalámi rudak, akkor ebben az időszakban az ideutazás nem a legjobb ötlet.
Porto Santo minden szempontból húzós kiadás lesz.
Lisszabonból a TAP délelőtti gépével repültem a szigetre. A jegyeket a tavalyról megmaradt vouchereimből vettem. Nagy luxusra nem költöttem. A 110 euró értékű jegyemért sikerült a legekonomibb ülést kifognom a 21. sorban. A gép közepétől hátrafelé eső üléssorok bizony kisebb lábtérrel rendelkeznek, mint a Wizzair ülései közötti hely. Ez az ára az elől levő pluszos üléssorok helyigényének.
Porto Santo reptere elég kicsi, talán négy nagy gép fér el rajta.
Érkezésünkkor a betonon volt a reptér teljes személyzete, hogy koordinálja az utasok terminálba gyaloglását - szét ne széledjünk a tűző napon.
A reptér parkolója csendes, mozgás szinte semmi.
Autót a Moinho nevű cégtől béreltem. Ők üzemeltetik a helyi turista buszok zömét is.
Nem a legjobb az árban ez a cég, de náluk volt egyedül elérhető méretben megfelelő autó. Az is igaz hogy mindössze 15 euróval került többe naponta, mint másnál egy Clio vagy egy Nissan Micra.
Az autóbérlés horror áron megy. Egy kisautó - az olcsóbb konkurrenciánál - teljes biztivel 60 euró/nap.
A Moinhotól bérelt Dacia Duster tiszta volt és lehangoló.
A tisztaság ennél a típusnál nem nagy ügy, mert ezt lehet belül is slaggal mosni. Ez egy igazán fapados gép, és nem is sírdogál, ha földes úton döngetsz vele. Fél óra keresgéléssel még az egyetlen USB portot is meg lehet találni benne az android autó csatlakoztatás érdekében, hogy el ne tévedj ezen a 40 négyzetkilométeren..
Az igénytelenséget ezzel az autóval azért lehet tovább fokozni.
A cég rentákár zászlóshajójában ott virít a műszerfalon a szerviz igény. Gondolom kimaradt az olajcsere, mert más nemigen tud elromlani ebben az autóban. De ettől a hibajelzéstől a tarkómtól a sarkamig mindenhol feláll rajtam a szőr. Nem ez az első bérautóm amit így adnak át nekem. (Grand Canaria - XC60).
Hátul hiányzik a csomagtartóból a roletta, a tank sincs tele.
Reklamálni nem érdemes, mert ezen a szigeten a helyiek közül már mindenki dugott mindenkivel. A telefon meg csak gyorsabb, mint amennyi idő alatt átgyalogolsz az egyetlen konkurrenciához...
Örülj ennek. Végülis ez egy dízel, attól függetlenül, hogy a leányzó benzinesnek adta. :)
A kocsi átvételét követően elgurultunk a szállásunkra.
A Bookingon béreltem egy lakóparkban egy kívánatos házat. Jóárasnak tartottam a méretéhez képest és nagyot nyomott az is a latban az is, hogy innen gyalogosan elérhető a tengerpart. Ketten béreltünk egy hat személyes házat, ami bizony hat embernek sem lett volna szűkös, tehát mondhatom bátran, hogy itt erősen elvetettem a sulykot a luxust illetően. Egy évre előre lefoglalva nagyon jó az ára.
Azt tudni kell, hogy egy lakóparkban megszálláshoz is szerencse is kell.
Nagyon sokat segít az, ha nincsenek ott a szomszédjaid. A bookingon látható képeken nem látszik az, hogy a szomszédod bizony simán elolvassa a laptopod képernyőjén látható dolgokat, anélkül hogy eljönne otthonról.
A mi esetünkben a szomszédoknak volt szerencséjük, hogy nem voltak itt, ugyanis utazásom előtt hat héttel bekaptam az orvos által "nem tudom mit kapott el"-nek aposztrofált betegséget, ami rohamszerű, sikoltozásba torkolló köhögésrohamokkal sújtott és még ezeken a napokon is voltak nagyon aktív negyedóráim.
A ház átvételekor a Porto Santo feeling ismét megcsapott (jóvanazúgy). A házba kulcsszéfen keresztül megszerzett kulcsokkal jutottunk be. Az első öt percben kiderült hogy az egyik szoba acélból készült szúnyoghálós ajtaja nem nyitható. Ergo azon ki nem lehet menni a teraszra. A ház előtt még elcsíptük a takarítónőt, akit visszahívtunk, hogy segítsen kinyitni. Ő jelezte hogy törött és ez biz így marad.
Végül nem maradt így, mert két késsel sikerült meghekkelnem a zárat. Na attól kezdve becsukni nem lehetett, de Így legalább ajtóként funkcionált a dolog és nem falként.
A ház hátsó felén van egy kis udvar, amely a tengerpartra vezető pálmasorra néz. Elvileg innen 75 méterre van a tengerpart - ezt sugallja a szállásunk neve is: Casa de férias a 75 metros da praia...
Innen a távolból üzenem a név kitalálójának, hogy vagy szar a mérőszalagja, vagy a matekkal van baj, mert ha őt a 75 méteren felüli távolságon fekve végighúznám a sétányon, akkor nem sok bőr maradna az orcáján.
A házzal kapcsolatos érdekesség, hogy mindössze egy másfél literes víz volt az amit érkezésünkkor találtunk a házban. Nem várom el hogy ebéddel várjanak, de azért egy csipet só, két kanálka cukor és neadj pár kávékapszula jól esett volna.
A kapszulás kávéfőző olyan ismeretlen gyártmány volt hogy azt se tudtuk milyen kapszulával etethető. Valamilyen hibrid készülék volt, ami darált kávét is képes lefőzni, ha megtalálod valahol a gőzmozdony bonyolultságú szerkezet kezelésének leírását.
Sajnos még a gyártó is szégyellte a termékét, mert egy kanyi betű sem volt ráírva a gépezetre.
Korgó gyomraink felszólítására egyszerűsítettük a dolgokat és kigurultunk a sziget nyugati végén levő étterembe. Ezt követő levezetésként beterveztünk egy vásárlást, kávé-cukor és nass ügyileg.
Az utakon feltűnően nagy a nyugalom. Olyan 40-50-es tempóval autózik mindenki. Figyelni kell mert a gyalogátkelőhelyek a kontinensi Portugáliához hasonlóan meg vannak emelve, és ezek többnyire magasabbak mint egy megszokott fekvőrendőr. A Dacia simán veszi harmincas tempóval, de egy Panda alól tuti kiütné az első futót.
A biciklisek és a rolleresek - akik elég sokan vannak - több figyelmet igényelnek.
A szigetvég gyönyörű. Az étterem hívogató.
Az éttermek úgy 25%-50%-kal drágábbak mint Madeirán. Ha a tengeri herkentyűket és a halételeket levesszük a palettáról, akkor szinte csak a marha marad főételként. Ha jól találsz helyet, akkor ehetsz ropogósra sütött csirkeszárnyat, a csirke többi része viszont eltűnik a mátrixban, az étlapon nem találsz belőle semmit.
A szigeten élelmiszer beszerzésre egy Pingo Doce hypermarket áll a rendelkezésre. Kettő üzletük van, de ebből csak az egyik az ami igazán számít. Ebben az üzletben lehet olcsón főtt ételt is venni. Az áruház nagy, szinte minden van.
Ha már a vendéglők, akkor megemlítenék itt egyet, ami különösen tetszett az ételeket illetően.
Délután körbe autóztam a szigetet.
Másnap délelőtt ismét. Kipróbáltam az összes utcát és mondhatom azt hogy 24 óra alatt bejártam az összes aszfaltozott helyet. Itt jutottam el arra a következtetésre, hogy a további öt napra tök felesleges lenne ez az autó, ha - rollertudás híján - ebédelni és bevásárolni taxival járnánk.
